50 milliárd forint zöld forrásra pályázhatnak a hazai vállalkozások

„Elérhető a Magyar, High-tech és Zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek. Ezúttal tehát nemcsak a vidéki, hanem a budapesti és Pest megyei vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak hatékonyságnövelő fejlesztéseik megvalósításához” – mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett kiírásra az 5 és 249 fő közötti munkavállalót foglalkoztató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot – írja közleményében az ITM.

A VÁLLALKOZÁSOK MUNKAVÁLLALÓNKÉNT 1-9 FŐ KÖZÖTT 1,5 MILLIÓ FORINTOT, 10-49 FŐ KÖZÖTT 1 MILLIÓ FORINTOT, MÍG 50-249 FŐ KÖZÖTT 500 EZER FORINT KAPHATNAK.

Cserében vállalniuk kell, hogy megtartják munkavállalóik 90 százalékát.

A pályázat keretében a hatékonyságnövelő fejlesztések (eszközök, gépek, automatizált gyártási technológiák beszerzése, digitalizáció, energiahatékonyság) megvalósítása mellett lehetőség van

  • képzés és szakértői szolgáltatás,
  • 10 százalékban bérleti díj és forgóeszköz,
  • 1 százalékban pedig rezsiköltségek elszámolására is.

A feltételesen visszatérítendő támogatási forma előnye, hogyA KEDVEZMÉNYEZETT VÁLLALKOZÁSOK A TÁMOGATÁS ODAÍTÉLÉSE UTÁN 100 SZÁZALÉK ELŐLEGHEZ JUTHATNAK.A pályázati feltételek betartása esetén a teljes forrásmennyiség vissza nem térítendővé válik.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett, összesen több mint 50 milliárd forint keretösszegű „A mikro-, kis- és középvállalkozások (mkkv-k) modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” c. GINOP 1.2.8-20 és VEKOP 1.2.6-20 pályázati felhívásokra 2020. május 29-től nyújthatóak be pályázatok az EPTK pályázati e-ügyintézés felületen keresztül.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése, és legalább annyi új munkahely teremtése, amennyit a vírusválság tönkretesz. Az akcióterv intézkedései mostanáig több mint egymillió munkavállalónak segítettek abban, hogy állásukat megőrizzék, vagy új munkahelyet találjanak – hangsúlyozza az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Forrás: Origo

Hozzászólás

x

Érdeklődés